Még 20.000 Ft és ingyen szállítjuk ki megrendelésed!

A múlt erős női, akik jobbá tették a jelent

A múlt erős női a jelen inspirációi. Akikre felnézünk a Nemzetközi Nőnap alkalmából.

Világszerte minden év március 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot. A mai formájával ellentétben teljesen másképp indult: 1857-ben, New York-ban a textil- és konfekcióipari munkásnők sztrájkolni kezdtek, hogy harcoljanak a nemi egyenjogúságért, béregyenlőségért és a munkaidő csökkentésért. A történelem azon szakaszában a női emancipáció még igen csak gyermekcipőben járt, így a hölgyek jogai sokkal kisebb számban estek latba, mint férfi társaiké, ám ezen a napon komoly változások kezdődhettek, hála néhány bátor nőtársunknak.

A civil szervezetek ezen a napon fokozottan próbálják felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy még 2018-ban is számtalan nők elleni bűncselekmény történik, és a nemek közti egyenlőtlenség sincs még teljesen eltűnőben. 

Ennek szellemében, mi azokat a nőket ünnepeljük idén, akik tetteikkel, nézeteikkel és elveikkel jobbá tették a világot a jelen női számára. Szeretnénk nektek bemutatni 3 igazán lenyűgöző társadalmi felelősségvállalással bíró hölgyet, akik a mindennapjaikban is komoly figyelmet fordítanak a nemi egyenjogúságért és jogállamiságért vívott harcukra. Ők méltó inspirációt jelentenek mindannyiunk számára!

Mary Quant

A brit divatikon az 1960-as évek londoni Mod szubkultúra fontos alakja volt. A divatmozgalom élére állt, és a mai napig ő az egyik, akinek a nevéhez fűzzük a miniszoknya és a forrónaci elterjedését, ami a női emancipáció során ugyan egy aprócska, de annál figyelemre méltóbb előrelépés volt. A miniszoknyák létrejöttét és  elterjedését Quant azzal indokolta, hogy igenis fontos, hogy a nők is tudjanak futni a busz után, tudjanak ugrálni, agilisak legyenek, és a viselkedésmódjuk se legyen megkülönböztetett a férfiakéhoz képest.
Megteremtette és divatba hozta az apró, fehér plasztik gallérokat, a szoknyává hosszított férfi mellényeket és szellemes hozzáállását a divathoz.

Mary Quant A brit divatikon az 1960-as évek londoni Mod szubkultúra fontos alakja volt. A divatmozgalom élére állt, és a mai napig ő az egyik, akinek a nevéhez fűzzük a miniszoknya és a forrónaci elterjedését, ami a női emancipáció során ugyan egy aprócska, de annál figyelemre méltóbb előrelépés volt.

Coco Chanel

A világhírű tervező a francia divatház névadója és alapítója, akinek a haute couture-t köszönheti a divatszakma, valamint talán a legkiemelkedőbb alakként tartják számon a francia elegancia és a 20. század divatesztétika terén.
Chanel nevéhez fűződik a modern divat megalapozása, bevezette ugyanis a miniszoknyát a nők mindennapi viseletébe és divatossá, elfogadottá tette azt, ahogy a "kis fekete ruhát", a tweed kosztümöket, a különleges, gyöngyös kosztümékszereket, valamint a női emancipáció részeként az enyhén férfias szabású, már-már katonák és tengerészek öltözetére emlékeztető szabásvonalakat, ami a letisztultság és egyediség megtestesülése volt.
Chanel mindig a függetlenségéről volt híres és mind az európai, mind az amerikai nőket öltöztette. A 20. század elején már fontossá vált a vásárló közösségnek is, hogy a ruhák a sikk mellett, praktikusak és kényelmesek legyenek, amit Coco-nak sikerült ötvöznie az egyszerű eleganciával.

Coco Chanel A világhírű tervező a francia divatház névadója és alapítója, akinek a haute couture-t köszönheti a divatszakma, valamint talán a legkiemelkedőbb alakként tartják számon a francia elegancia és a 20. század divatesztétika terén.

Diana Vreeland

A munkájukban rendkívül sikeres, karrierista nők egyik legjobb példájaként lehet említeni Vreeland-et, aki közel 30 éven át dolgozott újságíróként, majd főszerkesztőként tevékenykedett sok éven át. Ezt követően került a Vogue-hoz, ahol 1963-tól egészen 1971-ig a lap főszerkesztője és divatrovatának vezetője volt, így hatással lehetett majdnem egy teljes évtized divat és kulturális sznterére. Vogue-os pályafutása után a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumhoz került, ahol a Divat Intézet szaktanácsadója lett.
Diana Vreeland olyan komoly hatást gyakorolt a szakmára, hogy életét és munkásságát a későbbiekben meg is filmesítették, hiszen a divat nagyasszonyának teljhatalma és döntési joga volt a tervezők munkássága, így az egész divatvilág felett is.

Diana Vreeland A munkájukban rendkívül sikeres, karrierista nők egyik legjobb példájaként lehet említeni Vreeland-et, aki közel 30 éven át dolgozott újságíróként, majd főszerkesztőként tevékenykedett sok éven át.

 Inspirálódj te is példaképeink által és idén Nőnapon emlékezz meg róluk akár az outfiteden keresztül! 

Keresd a szetteket üzleteinkben és online!

 CSATLAKOZZ NŐNAPI NYEREMÉNYJÁTÉKUNKHOZ!   Látogass el instagram olalunkra, kövess minket, és játssz értékes nyereményekért nőnapi posztunk alatt!

CSATLAKOZZ NŐNAPI NYEREMÉNYJÁTÉKUNKHOZ! 

Látogass el instagram olalunkra, kövess minket, és játssz értékes nyereményekért nőnapi posztunk alatt!