“Célom, hogy használati tárgy státuszba emeljek rajzokat” - interjú Szép Évával, az Evuska márka alapítójával

“Célom, hogy használati tárgy státuszba emeljek rajzokat” - interjú Szép Évával, az Evuska márka alapítójával

Egy új hazai márka érkezett a Szputnyikba. Az Evuska megálmodója, Szép Éva kézi szitanyomással készít színes, eklektikus mintákat ruhákra és használati tárgyakra egyaránt. Egyedi, kézzel készített illusztrációi mind egy-egy történetet mesélnek el, egy kis abszurditással fűszerezve engedik szabadon a képzelőerőnket. A hétköznapok apró pillanatai és filmes, zenés atmoszférák ihletik a grafikákat, amik így egy önálló történetté növik ki magukat. Kis hazai márkaként az Evuska számára is nagyon fontos a fenntarthatóság, így csak természetes anyagokkal dolgozik zero waste módon, és etikus forrásokból szerzi be a szükséges alapanyagokat.

Mesélj kicsit magadról! Hogyan született meg az Evuska márka?

Az Evuska márkát közel 10 éve kezdtem el csinálni. Elsősorban a textil volt az, amiből kiindultam, filcpárnákkal kezdtem el foglalkozni először. Ezek mind egyedi, kézzel készült darabok voltak, erre kerültek rá az általam készített grafikák. Az volt a márka célja, hogy használati tárgy státuszba emeljen rajzokat, amik eredetileg papírra vagy digitális rajzként születtek. Ezekből készültek az egyedi filcpárnák, amelyekelkészítése egy viszonylag elmélyültebb, hosszabb alkotói folyamat, hiszen egyesével, kézzel kerülnek fel a minták a felületre.

Ezután ismerkedtem meg a kézi szitanyomás technikájával, és ekkor kezdtem el ezzel a módszerrel készíteni a párnákat. Ebből is limitált szériás kollekciók voltak, de ez már egy könnyebben sokszorosítható módszer volt. A lakberendezési kiegészítők és vászontáskák, később hordható dolgokká nőtték ki magukat, így kezdtem el később a ruhák irányába is fordulni.

Milyen kapcsolatod van a ruhákkal? Hogyan került bele ez a vonal a profilodba?

Már korábban is foglalkoztam ruhákkal. Többször asszisztáltam forgatásokon, reklámokban, rövidfilmekben a ruha szekción. Illetve színházban is öltöztettem, és terveztem ruhákat kisebb projektekben. Ennek kapcsán végeztem el egy női szabó szakképzést, így fejlődtem tovább a varrástechnikákban. Ebből végül nagy szerelem lett, sokkal közelebbi viszonyba kerültem a szabásmintákkal. Ekkor jött az ötlet, hogy miért ne jelenjenek meg ruhákon is a szitanyomott minták. Korábban rajzgrafikák készültek, amik egy párna vagy egy vászontáska felületén még nagyon jól működtek, de ruháknál már egy másik irányt szerettem volna. Később tértem át az ismétlődő mintákról a komplexebb, központibb mintákra. Ezeket láthatod a Szputnyikban megtalálható ruháimon is. 

Evuska Totebag Budapest

Hogy jött az életedbe maga az alkotás és a grafikák, szóval ez a művészeti vonal?

Animáció szakra jártam a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre, már eközben elkezdett beférkőzni a textiles vonal az életembe. Innen emeltem át ezt az alkotói, tervezési folyamatot a ruhákra. Valójában mozgókép világából tértem át az állóképekébe.

Ez is abból fakad, hogy szeretek történeteket mesélni, és szeretem, ha ezek a grafikák köré egy-egy történet szövődik. Nekem is megvan a saját történetem, amiből én készítettem vagy rajzoltam az adott illusztrációt, és remélem, hogy én is mindenkit egy új mese szövésére tudok buzdítani. Egy ilyen történetből kerekedett például a kalapos-ananászos mintám is.

Elmesélsz egy ilyen történetet, ami végül egy mintát ihletett?

Hmm… a kalapos ananásznak például az a története, hogy egy jó barátnőm átjött hozzám vendégségbe, és kaptam tőle egy ananászt, aminek a közepére egy nagy masnit kötött, és így hozta nekem ajándékba. A masnival a közepén olyan volt, mintha megszemélyesítődött volna a gyümölcs. Végül ezt fordítottam át, és lett a masniból egy csokornyakkendő, kalappal, mintha ez egy élő személy lenne. Így kapott személyiséget egy ananász, csupán néhány emberi ruhadarab miatt.

 Evuska Totebag Ananász

Milyen technikával készülnek a grafikák?

Digitális rajztáblával készítem, kézi rajzolással.

Hogy néz ki a kézi szitanyomás folyamata? Hogyan kerül rá a végső minta a táskára?

Egy szitakeretbe bele van feszítve a szövet, ami maga a szita, apró lyukakkal. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy nagyon sűrű szúnyoghálót. A technikától függően különböző sűrűségű hálók vannak. A folyamat, amely során belekerül a grafika az anyagba egy fényérzékeny eljárás, amit a fotóelőhíváshoz lehet hasonlítani.

Egy fényérzékeny emulziót hordok fel a szita felületére és utána maga a grafika egy fóliaszerű anyagon van színekre bontva. Tehát például, ha az ananásznál maradunk: ez két színre van bontva, van az ananász test és a csokornyakkendő a kalappal. Az emulzióval bevont szitára rárakom ezt a fóliát és bizonyos ideig megvilágítom. Ahol kitakarta a fóliákon lévő grafika, ott nem keményedik bele az emulzió, tehát kimoshatóvá válik, ahol pedig éri a fény, ott megkeményedik, és azt nem lehet kimosni. Ezeken a lyukakon fog átfolyni a festék a kiválasztott anyagra. Ezt lehet használni textilre, fára, papírra is akár. Utána ezt a tejföl sűrűségű festéket kell áthúzni egy gumis élű lappal, hogy átmenjen a szitán, rá a kiválasztott anyagra.

Te magad csinálod a szitanyomás teljes folyamatát? Van egy műhelyed?

Igen, van egy műhely, ahol dolgozom. Magát a szitanyomást is én csinálom, saját kezűleg.

Evuska pulóverek

 

Mi motivál? Hogyan gyűjtesz inspirációt a mintákhoz, mi ihlet meg a megálmodásukkor?

Sokszor filmes jelenetek vagy zenék adják az ötleteket. Például amikor ezeket a cikcakkos mintákat rajzoltam a pulcsikra, akkor jött ki Beck-nek egy új albuma, a Colors, amit nagyon sokat hallgattam abban az időben, és ebből asszociáltam ezekre a mintákra. Tehát ez nem konkrétan, hanem inkább utalásszerűen működik. Nagyon szeretem még a komplementeres színpárosításokat, amik nagyon jól működnek egymással. Nagy kedvenceim a királykék pulcsikon ezek a sárga minták, amik kicsit IKEA hangulatot árasztanak magukból.

A korábbi vászontáskáimon látható a bolygó motívum, amely egy régebbi párnakollekción is megjelent. Ahhoz a fő inspiráció Christopher Nolan Csillagok között című filmje volt. Így született meg végül az űr témájú kollekcióm.

Evuska Totebags

A környezettudatosság milyen szerepet játszik a termékek készítésekor?

Nagyon fontos. Mindig próbálom minél közelebbről beszerezni az alapanyagot. Tudatosan figyelek arra, hogy a táskák varrásánál ne keletkezzen felesleges szemét a lehulló szövetdarabok miatt.

A Szputnyikba érkező táskák már készen érkeztek ide, viszont az angol cég etikus, környezetkímélő módszereket alkalmaz az anyagok beszerzése és elkészítése során. A vászontáskák azért nem hazai varrodákból érkeznek, mert így elérhetőbb árú termékeket kapunk, ami fenntartható forrásból és Európából származik.

A saját webshopomon vannak olyan termékek is, amiknél még magát az anyagot is én terveztem meg, és kis magyar varrodákkal dolgoztam együtt, hogy zero waste módon, minél kisebb ökológiai lábnyommal el tudjanak ezek készülni. Itt még maga az anyag is Magyarországon készül. Itt a méretek és a szabás is úgy lettek kitalálva, hogy egyáltalán nem keletkezik hulladék. Ezeknél a táskáknál a leeső anyagcsíkok vannak belső zsebnek felhasználva, illetve ezekből szoktam kis neszesszereket is gyártani. Tehát az egyedi terveknél a hulladékmentesség a fő szempont.

Miért fontos neked az, hogy a termékeid fenntarthatók legyenek? Miért fontos a zero waste számodra?

Azt gondolom, hogy ennek már alapvetőnek kellene lennie a márkáknál, hogy a lehető legkevesebb szemetet termeljék. Nyilván nekem is sokkal bonyolultabb a termékek tervezése, ha ezt figyelembe kell vennem. Utána viszont már sokkal könnyebben megy a gyártás úgy, hogy nem termelődik szemét, és nem kell azzal foglalkoznom, hogy mi legyen a szabászati hulladék darabkákkal.

  Evuska Totebag Chivava

 

A Szputnyik Shoppal közös kollaboráció eredményeként születtek meg ezek a termékek. Az üzletben megtalálható táskák és pulcsik kimondottan ide lettek gyártva, máshol nem találhatók meg. Keresd őket a boltban és a webshopon

Kosár

Az összes elérhető példány már a kosaradban van

A kosarad jelenleg üres.