Még 20.000 Ft és ingyen szállítjuk ki megrendelésed!

Nemzetközi viselj pirosat nap!

Viselj pirosat a mai napon!

A piros szín mindig egy feltűnő árnyalat akár a természetben, akár a nagyvárosokban. Egy pillanat alatt felkelti az érdeklődésünket. Ez a divatban sincs máshogy, hiszen ehhez a színhez évről évre visszanyúlnak még a nagy divattervezők is, hiszen talán a legtöbb jelentéssel bíró árnyalatról beszélünk.

Női piros termékeink a nemzetközi piros napon!

Egyszerre képviseli a magabiztosságot, a szenvedélyt, az erőt és a lendületet. Mi imádjuk!

A 2018-as tél igazi slágerszíne lett, amihez viszont csak kevesen mertek nyúlni határozottsága miatt, ám mi bátorítani szeretnénk titeket, hogy hordjatok Ti is pirosat!
Ennek egyik igen fontos apropója, hogy február 26-án tartják világszerte a Nemzetközi Viselj Pirosat Napot, amit egy igen mókás kezdeményezésnek tartunk, ezért mi sem teszünk másképp!

Piros női válogatás

 A vörösszőnyeg igazi különlegességei voltak a piros estélyik, viselőjük mindig nagy elismerésnek örvend, hiszen tudni kell viselni ezt a színt, attól függetlenül, hogy bármely haj- és bőrszínhez remekül passzol. Sokan óckodnak tőle, mert kihívónak, erőszakosnak ítélik meg a pirosat, pedig a megfelelő kombinációkkal maga lehet a letisztult elegancia.

Férfiak is viseljenek pirosat!


A Valentino divatház rendszeresen borította pirosba remek érzékkel a vörösszőnyeg sztárjait, ám a 2018-as év designere Riccardo Tisci volt, aki a Givenchy-nek tervezte meg a legextravagánsabb darabokat. 

Pirps férfi válogatás

A téli szürkeségben pedig mi se lehet felemelőbb és szívmelengetőbb, mint egy ilyen vibráló színt látni a kopárságban. 

Vibrálj, ragyogj, éld meg a piros színt, ne csak hétfőn, hanem az év minden napján!

További piros cuccokért látogass el üzleteinkbe vagy csekkold a webshopunkat!